Gyermektervezés

Még ne adja fel! Nem szervi eredetű meddőség kiküszöbölése, születendő gyermek nemének megtervezése asztrológiai módszerekkel.

A Hold hatása a Földre

A Hold fázis fizikai testünkre hat, meghatározza érzékenységünket, immunrendszerünk aktivitását, energiafelhasználásunkat, sérülékeny pontjainkat.

A Hold a nőiség és az anyaság jelképe

A Hold 28 nap alatt járja körbe az útját, úgy a szabályos női ciklus is körülbelül 28 naposnak felel meg. A nő lelkivilágát is meghatározza, mert a megtermékenyüléshez befogadó és elfogadó lelkiállapot is szükséges, amely szintén Hold tulajdonság.

Jónás doktor módszere

Dr. Jónás szlovákiai magyar orvos, számos gyermektelen páron segített. Saját kutatásai eredményeképpen dolgozta ki módszerét, amely azt a törvényt gondolja újra, amely szerint fogantatásnak sikerességéhez alapul szolgálnak a Hold fázisai. Több tízezer pár bevonása során arra a következtetésre jutott, hogy azon a napon, amikor a Nap és a Hold egymás közti elhelyezkedése és távolsága pontosan fokra megegyezik a nő képletében az égen álló Nap és a Hold közt fennálló távolsággal (Hold fázis), a peteérés szinte biztosan megtörténik. Tehát ezeken napokon lehet a 85% termékenységgel számolni, míg a peteéréskor csak 15%-kal A Jónás napok kiszámítása asztrológiai módszerrel lehetséges. (Ha a fogantatás képletében jó helyzetben áll a Hold, valamint a képlet Ura is, emellett még az 5. ház, - mint a gyermekünkkel kapcsolódó ház - is ideális helyzetben van, akkor ténylegesen komoly eséllyel számíthatunk arra, hogy várandósság elé nézünk.)

Fontos tudnivaló! A Jónás-módszer csak abban az esetben vezet gyermekáldáshoz, ha a pár mindkét tagja egészséges (nincs elzáródás, gyulladás, a megtermékenyült csíra beágyazódását akadályozó eltérés, stb..) és mindketten képesek egészséges ivarsejtek termelésére.

Horoszkóp elemzéséhez kérem töltse ki az adatlapot. Ügyeljen a dátumok pontosságára.